Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Honfitársak!
A 301-es parcellából érkeztem Önökhöz. A sírhelyektől, amelyekben vértanúvá lett hőseink nyugszanak.
Azok, akiknek a november 4-én kezdődő szovjet inváziót követő embertelen megtorlás megpecsételte sorsát. Azok, akiket a kommunista vérbírák politikai megrendelésre küldtek bitó alá. Azok, akiknek nemcsak az életét vették el hóhéraik, hanem még a nevüket és emléküket is ki akarták törölni a nemzet emlékezetéből. Azok, akiket még holtukban is megaláztak, akiket arccal lefelé fordítva kátránypapírba tekerve, összekötözött lábakkal, mésszel leöntve temettek el. Azok, akiknek neve helyén a temetői kartonokon csak két betű volt olvasható: NN. Nomen Nescio. NN. A borzalmas titkok két vádló betűje azt jelenti: nevét nem tudom.
A hősök, akik a 301-es parcellában nyugszanak, a magyar szabadság példaképeivé lettek. Sokáig jeltelen sírjaik örök jelet hagytak az időben.
Örök jelet: emberi tisztességről, hazafiságról, szabadságszeretetről, halálmegvető bátorságról.
És örök jelet a Kádár-rendszer 56 után elkövetett elévülhetetlen bűneiről, aljas brutalitásáról és gyáva embertelenségéről.
A forradalom 60. évfordulóján – hőseinkre emlékezve – ki kell mondanunk az igazságot. Azok, akik Szabó Jánost, Dudás Józsefet, Iván Kovács Lászlót, Tóth Ilonkát, Mansfeld Pétert, Angyal Istvánt, Nagy Imrét, Maléter Pált, Gimes Miklóst s velük együtt honfitársaink százait küldték a vesztőhelyre, egytől egyig elárulták Magyarországot és a magyar szabadságot.
A szocialistának nevezett pártállam magyar emberek életét vette el, magyar emberek életét törte derékba, és szabadságszerető magyarok millióit kényszerítette a szovjet birodalom által leigázott népek vasfüggönnyel őrzött börtönébe.
Kádárék azzal a szándékkal küldték hóhérkézre honfitársainkat, hogy tőlünk, magyaroktól elvegyék a legdrágábbat, elvegyék szabadságunkat, függetlenségünket.
Kádárék nem akarták megérteni, hogy 1956-ra miből lett elege az embereknek. Az embereknek elegük lett abból, hogy a kommunista diktatúra csak elvenni tudott. Elvette házadat, vagyonodat, múltadat, jószágodat, közösségeidet, nemzeti ünnepeidet, lelkipásztorodat. Elvette kedvenc olvasmányaidat, a szüleidtől örökölt értékrendet, elvette még azt a földet és azt az illúziót is, amelyet ő maga adott neked. Elvette a szabad választás lehetőségét.
Csak az ő nyelvén beszélhettél, csak ott dolgozhattál, ahova a hatalom küldött, azt tanulhattad, amit ő mondott. A hatalom hazugságait kellett megfellebbezhetetlen igazságként hallgatnod, hogy aztán a választásokon kötelezően az egyetlen jelöltre szavazz, ahogyan az áruházakban is csak egyfajta kabátból választhattál.
És elvette a szabadságodat.
Kádárék nem akarták megérteni, hogy a forradalom legfőbb hajtóereje az emberekből kiirthatatlan szabadságvágy volt.
A szabadság iránti vágy évszázadok óta kódolva van a magyar emberek lelkébe. Veszíthettünk csatákat, bukhattunk el szabadságharcokat. De sosem adtuk fel. Minden vereségből talpra álltunk. A szabadságot minden evilági hatalomnál többre tartottuk, Rákóczi, Kossuth és az ’56-os forradalmárok örököseiként ezért nevezhetjük magunkat a szabadság nemzetének.
Tisztelt ünneplő Közösség!
Ezeken a bazaltkockákon mintegy két és fél ezer név áll.
Azoké, akiket lelőttek az utcán, pedig fegyvertelenül tüntettek. Azoké, akiket halálra ítéltek az igaz szóért, egy lyukas zászlóért, néhány röplapért, elrejtett újságért. Azoké, akikre laktanyákból, háztetőkről gyáván és aljasul sortüzet nyitottak. Azoké, akik a haza védelmében maguk is fegyvert fogtak, és a bazaltbarikádokon áldozták fel életüket a mi jövőnkért. És azoké, akik a november 4-ét követő véres harcok vétlen áldozataivá lettek.
