Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Holnap ünnepeljük az 1956-os magyar forradalom 60. évfordulóját. Ma pedig egy 60 évvel ezelőtti koncertre emlékezünk, amelynek hangulata, legalábbis a kor tanúi szerint, szerepet játszott a 23-ai eseményekben.
Abban, hogy vállaltam a mai köszöntő elmondását, szerepet játszott Balázs János, aki ez év februárjában a Cziffra György Fesztiválon nemcsak elkápráztatta a közönséget varázslatos játékával, hanem ezt megelőzően elég részletesen elmondta Cziffra György élettörténetét is, amiben tulajdonképpen benne van az 50-es évek minden abszurditása. Feltételezem, hogy önök közül is sokan olvasták Cziffra György Ágyúk és virágok című könyvét, önéletrajzi írását, amiből megtudhatjuk, hogyan is tért vissza a katonai szolgálatból üres zsebbel Budapestre. Hogyan kezdett állást keresni Cziffra György, ahogy ő fogalmaz könyvében, a „koldus tőzsdén”, a munkanélküli zenészek tőzsdéjén, és utána hogyan lett lokálok, éjszakai mulatók zongoristája.
Aztán értesülünk a döntésről, amit feleségével hoztak 1950-ben, hogy elhagyják az országot. A kísérlet nem sikerült, elfogták őket, mindketten börtönbe kerültek. Felesége 2 évet, Cziffra György 3évet kapott. Ebből a 3 évből másfelet különböző építkezéseken töltött el, kőhordással, nehéz fizikai munkával, ami olyan mértékben megterhelte csuklóit, hogy – önéletrajzi írásából tudjuk – ezt követően az ízületi fájdalmak elkerülése érdekében csuklószorítót kellett használnia akkor is, amikor visszatért a zongorához. A fogságból való szabadulása után ismét a lokálok, ismét a pesti éjszakai élet, és ahogy ő fogalmaz: „4 hónap kellett kezeim újra tanítására” ahhoz, hogy ismét zongorázni tudjon. Majd 1953 végén egy váratlan felkérés érkezik, hogy vegyen részt egy országos koncertturnén. És ezt követően hosszas gyötrődések, tépelődések, hiszen régóta várt alkalom: visszatérni a színpadra, otthagyni a budapesti lokálok világát… Ezekről gyötrődésekről, tépelődésekről, a koncertek utáni hangulatról, érzéseiről ír könyvében. Hadd idézzek ebből egy néhány sort: „mindig hatalmas hálával fogok visszagondolni akkori közönségem határtalan és spontán odaadására. Ismerték előéletemet, és tudták, hogy messziről tértem vissza. Olyannyira tudták, hogy szinte a színpadon is éreztem szolidaritásuk sugárzó erejét. A koncerttermek, ahol játszottam, telt házzal üzemeltek. A koncertjeim dicsőségesen zárultak. Mégis, minden egyes alkalommal porig sújtottan tértem vissza otthonomba, elkeserített az elkövetett hibák száma, és az a távolság, amit még meg kellett tennem.”
Így érkezünk el 1956. október 22-éhez, aminek előtörténetét és a koncert hatását Ókovács Szilvesztertől hallani fogják. 1956-ban a második próbálkozás, hogy elhagyják feleségével az országot, már sikeres volt. Először Bécsbe távozott, ott mindjárt szólóhangversenyt adott, majd utána Párizs következett. Párizs, az új otthon, ahol – megint csak őt idézem – az új élet már olyan volt, mintha folyamatosan szentelt vízben lubickolt volna.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Holnap, október 23-án a forradalom hőseire emlékezünk. Néhány nappal később, november 4-én az áldozatokra. November 4-e után pedig a veszteségre. Arra a veszteségre, hogy több mint 200 ezer ember hagyta el Magyarországot, értelmiségiek, professzorok, orvosok, tudósok, Cziffra György is. És vele együtt olyanok, mint Zsigmond Vilmos, a később világhírűvé vált operatőr, Oláh György, a Nobel-díjas vegyész professzor, Makai Ádám költő és műfordító, az idei Szent István Rend kitüntetettje, vagy az Aranycsapat jó néhány tagja: Puskás, Czibor, Kocsis.
Megköszönve megtisztelő figyelmüket végezetül köszönetet szeretnék mondani Balázs Jánosnak Cziffra György emlékének ápolásáért, a zenekarnak és Kocsár Balázsnak a 60 évvel ezelőtti koncert felidézéséért. Jó szórakozást kívánok!