Elnök Úr, tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Több mint negyven éve jelent meg a Római Klub jelentése. Több mint negyven éve ismerjük az első tudományos elemzést, ami azt bizonyította, hogy az addig korlátlannak hitt fejlődés nem tartható fenn. Több mint negyven évre volt szükség ahhoz, hogy megállapodhassunk a fenntartható fejlődési célokról. Ez ma megtörtént, köszönet érte mindazoknak, akik elősegítették ennek a munkának a befejezését. Csakhogy ez alatt a negyven év alatt a világ nagyon sokat változott, kevéssé hasonlít negyven évvel ezelőtti önmagára. Negyven év alatt a világ népessége kétszeresére nőtt, negyven év alatt megduplázódott az üvegházhatású gázok kibocsátása, negyven év alatt felére csökkent az édesvíz egy főre eső mennyisége, és negyven év alatt évente egy belgiumnyi területtel csökkent a mezőgazdasági földterületek nagysága. Negyven év alatt az élelmezési szempontból fontos vízi élőlények némelyikének mennyisége, így például a tonhalaké, 75%-kal csökkent.
Ma 17 fenntartható fejlődési célt fogadtunk el: ezek közül a 13. a klímaváltozással foglalkozik. Igaz, ez a dokumentum még számos kérdést nyitva hagy — maradt tehát munka Párizsra bőven. Nyugodtan mondhatjuk, hogy az út, ami előttünk áll, meglehetősen hosszú, az idő viszont, ami rendelkezésünkre áll, rendkívül kevés. Nem hogy negyven évünk nincs, de néhány nap múlva már csak negyven napunk lesz arra, hogy megállapodjunk.
Sokan és sokszor idézték azt a kelet-afrikai közmondást, amely szerint „a Földet nem őseinktől örököltük azért, hogy azt tegyünk vele, amit akarunk, hanem a gyermekeinktől kaptuk kölcsön”. Csakhogy az eddigi párizsi klímafelajánlásokat nézve, ha nem térünk észhez, gyermekeink örökségét feléljük, megsemmisítjük, elherdáljuk. Hiába fogadtunk el ma délelőtt látványos fenntartható fejlődési célokat más területeken, ha a klímacél nem teljesül, a többi fenntartható fejlődési cél elérése is reménytelen lesz. Ha Párizsban nem leszünk eredményesek, és még több széndioxidot bocsátunk a légkörbe, és még tovább fűtjük a bolygót, és még inkább fokozzuk az elmúlt évek káros hatásait, akkor a fenntartható mezőgazdaság és élelmiszertermelés, a fenntartható vízgazdálkodás csupán vágyálom marad. Nem nehéz belátni, ha tovább csökken a megművelhető mezőgazdasági terület, akkor kevesebb lesz a megtermelt élelmiszer, ha tovább gyorsul a víz körforgása – vagy ahogy a tudósok mondják, a hidrológiai ciklus –, akkor egyre gyakoribb és egyre súlyosabb természeti katasztrófákkal kell számolni. Ha tovább folytatódik a tengerek, óceánok savasodása, akkor egymilliárd ember elsődleges élelmiszerforrása kerül veszélybe.
Mi következik mindebből? A szegénység nem csökken, hanem nőni fog, a társadalmi egyenlőtlenség nem csökken, hanem nőni fog, és ebből adódóan nőni fog természetesen a szociális feszültség is, ami ellehetetleníti a jó kormányzást, a biztonságot és a békét. Amiből már logikusan következik, hogy ennek eredménye háború és a mostaninál lényegesen nagyobb mértékű migráció lehet.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Délelőtt Ferenc pápa a következőket mondta itt ebben a teremben: „Nincs felhatalmazásunk a környezet elpusztítására, az azzal való visszaélésre”. Ferenc pápa idézte elődjének, VI. Pálnak itt, az ENSZ Közgyűlésben ötven évvel ezelőtt elmondott gondolatait: „A valódi veszélyt az emberiség jelenti saját magára.” Mindannyian felállva, tapssal köszöntük meg Ferenc pápa szavait, mint ahogy ováció fogadta a fenntartható fejlődési célok elfogadását is. Egy éve, akik itt voltak a teremben, ugyanilyen ovációval fogadták Kathy Jetnil-Kijiner szavait, aki a Marshall-szigetekről érkezett, és azt kérte tőlünk, hogy minél hamarabb állapodjunk meg a klímacélokban, mert különben nekik a Marshall-szigetekről el kell költözniük a tengervízszint emelkedése miatt. Ha ez a lelkesedés akkor és most őszinte volt, ha a taps akkor és most nemcsak a pillanatnak szólt, akkor én azt kérem, hogy mindenki gondolja újra a párizsi pozícióját, és gondolja meg, hogy mit kockáztatunk. Mit kockáztatunk, ha nem lesz érdemi megállapodás az év végén?
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Már nincs kétszer negyven napunk sem a gyermekeink jövőjét döntően befolyásoló megállapodás megkötésére.
Köszönöm, hogy meghallgattak.