A legenda szerint Szent Ágoston egy alkalommal a tenger partján sétálva azon elmélkedett, hogyan ragadhatná meg és írhatná le Isten lényegét. Ahogy a víz végtelenségét figyelte, észrevett egy apró gyermeket. A fiúcska nagy munkában volt: egy kagylóhéj segítségével gödröt ásott a parti homokba, és apránként merte át bele a tenger vizét.
Szent Ágoston megkérdezte tőle: „Mit csinálsz?”
A gyermek azt felelte: „Kimerem a tengert.”
Ágoston elmosolyodott az ötleten, és nevetve megjegyezte: „Úgy gondolod, hogy sikerülhet?”
A fiú ránézett, és nagy komolyan azt mondta neki: „Bizony előbb sikerül nekem kimerni ezt a sok vizet, mint neked megragadni Isten lényegét.”
Eminenciás Bíboros Érsek Úr,
Tartományfőnök Úr,
Kegyhelyigazgató Úr!
Vannak titkok, amelyekhez sosem juthatunk közelebb, mert olyan hatalmasak, mint a tenger, vagy olyan mélységből valók, mint egy forrás. Bizonyosan nem véletlen, hogy az egyház által elismert csodák sokasága a vízzel kapcsolatos. És a Biblia is gyakran beszél a vízről. Miként nem véletlen az sem, hogy Keresztelő Szent János óta a víz jelképezi a keresztséget. Az éltető víz akkora ajándék, hogy hívő ember számára nem lehet más, mint a teremtő szeretet jele a világban. Ahogy maga Szent Ágoston is fogalmaz: „…minden ősanyag csak attól eredhet, aki a legfőbb Jóság”.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kedves Zarándokok!
Köszönöm, hogy ma itt lehetek Önökkel, és együtt ünnepelhetjük nemzeti kegyhelyünk, Mátraverebély-Szentkút megújulását. Együtt örülhetünk a környezet megszépülésének, az új közösségi tereknek, a megpihenést és feltöltődést szolgáló fejlesztéseknek.
A legismertebb magyarországi zarándokhely úgy emeli az égre a tekintetet, hogy előbb alázatra nevel, a földhöz hajolásra tanít, hiszen középpontjában egy forrás és annak vize áll. Úgy visz közelebb a természetfelettihez, hogy idevezet, a természet szívébe. A vízhez, amit jóságból, tiszta forrásból, ajándékként kapunk. Miközben az ide érkező zarándokok a saját életük kérdéseire keresnek válaszokat, a saját sorsuk megújítását remélik, ezen a helyen az élet eredőjével találkoznak.
Mi magunk is „a földből vagyunk” – írja Ferenc pápa a nyár elején napvilágra hozott, a környezet védelméről szóló enciklikájában. Szimbolikus értelemben talán az itteni kegyhely is nyújthatott személyes inspirációt az új enciklika megszületéséhez.
A jelenlévők közül bizonyára sokan emlékeznek rá, hogy a csaknem két évvel ezelőtti találkozónk alkalmával Magyarország ajándékaként – a többi között – egy üveg szentkúti forrásvizet adtam át a Szentatyának. Emlékszem, hogy ez az ajándék mélyen megérintette a pápát.
Találkozónkat követően az elsők között számolhattam be arról, hogy Őszentsége személyes ügyének tekinti egy új pápai enciklika megalkotását, melyet a víz és a környezeti fenntarthatóság életünket és jövőnket közvetlenül érintő kérdéseinek kíván szentelni. Ebben az enciklikában Ferenc pápa úgy beszél a vízről, mint a „méltóság forrásáról”, amely „feltétele a többi emberi jog gyakorlásának”. Assisi Szent Ferenc himnuszához csatlakozva hirdeti, hogy csak úgy tisztelhetjük a másik embert, ha elfogadjuk a természethez tartozásunk közösségét.
Szentkút mindkettőhöz közelebb segít minket. Hitbéli és történelmi öröksége éppen erre tanít meg minden ideérkezőt: szeressük és becsüljük meg az élet ajándékait.
A hagyomány szerint Szent László lovának patkója itt fakasztott vizet. Ez a hely – ahol Mária-jelenések és csodás gyógyulások sorát jegyezték fel – évszázadok óta magyarok millióinak lett zarándokhelyévé. Szentkút a mi közös örökségünk. Szent László királlyal, a Nagyboldogasszonynak tett felajánlásokkal, az itt élő szerzetesek közösségerősítő, lélekgondozó munkájával.
Két esztendővel ezelőtt abban bízva raktunk le itt egy alapkövet, hogy az építkezés Mátraverebély-Szentkutat a nagy európai zarándokhelyek sorába emeli. Ma már otthonos zarándokház, rendezett környezet, megújult szabadtéri misézőhely szolgálja az ide látogatókat. Hála és köszönet érte mindenkinek, aki részt vett a munkálatokban.
A megújult oltárban több 20. századi vértanú ereklyéje mellé ma egy új kerül. Egy hősies lengyel testvérünké, egy mártír papé. Jó helyre kerül: olyan kelet-közép-európai hitvallók közé, akik a legnagyobb embertelenség közepette is a tetteikkel mutatták meg, hogy a hit az élet szentségét és az igazságosságot hirdeti a világban.
Jerzy Popiełuszko törékeny alkatú ember volt. Az általa kimondott szelíd szavaktól mégis úgy rettegett a lengyel kommunista hatalom, hogy 1984-ben aljas módon örökre elnémították. De így sem apadt el a személyiségéből áradó jótétemények sora: halála után még több hitet és lelkierőt adott a sajátjainak, mint amire életében képes lehetett. Története sokakat ráébresztett, hogy a hívőket és nem hívőket összeköti az igazságra való szomjazás.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A kegyhely imádsága ma így szól: „…támogasd korunk emberét, hogy képes legyen megtisztulni a történelem útjának porától: a gőgtől, a kicsinyességtől és a gyűlölettől, amely minden szembenállás forrása.”
Akik itt e szavakkal imádkoztak valaha és imádkoznak ezután, mind messzebbre látnak a saját sorsuknál. A kegyelmet mindannyiunknak kérik, a közös békében és az emberiség jobbik énjének felülkerekedésében bízva. Ez a darabka erdő, ez a hegyoldal az egymásrautaltságunk, az egymás iránti felelősségvállalásunk zarándokhelye is. Mátraverebély-Szentkút a magyarok közös lelkiismeretének támasza. Szentkút az a hely, ahol a Naphimnusz szavaival tisztelhetjük „Húgunkat”, a Vizet, ami Assisi Szent Ferenc szerint „oly hasznos, tiszta, jóleső, alázatos és kedves”.