„Tegyen ki-ki azon helyen, hova sorsa őt állította, mindent, amit tehet a hazáért…”
Miniszterelnök Úr!
Házelnök Úr!
Tisztelt Díjazottak és Kitüntetettek!
Hölgyeim és Uraim!
Deák Ferencet a nemzet már életében hálával, mi több, rajongással éltette. Nem vágyott népszerűségre, mégis mindig sokan kérték tanácsát, hallgattak szavára.
Már idős emberként, a rá jellemző bölcsességgel javasolta az őt kérdezőknek, hogy legyenek „állandók, szilárdak és kitartók. Tegyen ki-ki azon helyen, hova sorsa őt állította, mindent, amit tehet a hazáért…”
Deák Ferenc testamentuma egyszerűnek tűnt. Dolgozni ott, ahová a sors rendelt. Alkotni abból a tehetségből és tudásból, ami csak a miénk. Megtenni, amit az élet egyedi ajándékaként csak mi tehetünk meg. Világos, tiszta üzenet.
Ezen a napon országszerte megemlékezünk – immáron 167 esztendeje – az 1848-as forradalom dicső napjairól.
Beszélünk a 12 pontról, a Batthyány-kormány megalakulásáról, az első népképviseleti országgyűlésről, annak legfontosabb döntéseiről, az úrbéri viszonyok megszüntetéséről, sajtó- és iparszabadságról.
Egy polgári társadalom alapjainak lerakásáról.
Kevesebbet beszélünk a forradalmat követő napok döntéseiről. A kormányon belüli vitákról. A hadsereg ellátmányának előteremtéséről. Az új pénz fedezetének biztosításáról. Egy új közigazgatás szervezéséről vagy a Lánchíd építésének munkálatairól.
És szinte sohasem beszélünk a március 15-ét követő hétköznapokról. A tanítók, orvosok, tudósok, színjátszók munkájáról, akik élettel töltötték meg a március 15-én kivívott szabadság kereteit.
Pedig az új világot 1848-ban nemcsak az utcai események, a pezsdítő szónoklatok, a jogos indulatok hozták el. Nemcsak azt kellett eldönteni, hogy „Rabok legyünk, vagy szabadok?”, hanem azt is, milyen lesz a szabadságunk.
„Most a munka napja következik” – mondta Kossuth március 17-én. Hozzátéve: „A munka napja nehezebb, mint a veszélyé, mert a veszély az egyest éri csak, ellenben a munka gyümölcse az egész hazáé.”
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A mindennapi munkát akkor is el kellett végezni. A polgári Magyarországot e nélkül nem lehetett volna megteremteni. ’48 névtelen hőseitől is tudjuk, hogy a haza zászló és címer, föld és ragaszkodás – de ugyanakkor tehetség, feladat, felelősség és helytállás is. Állandóság, szilárdság, kitartás – ahogy Deák Ferenc mondta.
Március 15-e tisztán állította elénk a szabadság értékeit. 1848-49 hétköznapjai pedig megszenteltek minden erőfeszítést, minden emberi alkotást, amivel a szabadság teljesebbé vált.
Tisztelt Díjazottak és Kitüntetettek!
Széchenyi István egykor tiszta szívvel vethette papírra: „Nem szomjaztam felemelésem, saját dicsőségem után”.
A legnagyobbak sosem keresik a dicsőséget. Magukat nem akarják mások fölé emelni. Mégis munkájuktól – az Önök munkájától is – egy egész nemzet lesz nagyobb, erősebb, nemesebb.
A mi dolgunk ezért a nemzet ünnepén elismerni azok teljesítményét, akik Deák Ferenc bölcs szavait megfogadva naponta mutatnak példát nekünk arra, hogyan lehet állandónak, szilárdnak, kitartónak lenni.
A magyar nemzet nevében köszönöm személyes teljesítményüket, amely ugyan csak az Önöké, de gyümölcse a magyar nemzeté is.
Köszönöm, hogy meghallgattak. Figyelmük megtisztelő volt számomra.