Tisztelt Honfitársaim, tisztelt Ünneplő Közösség!
Amikor március 15-ére készülve modern politikai nemzetünk születésnapjára emlékezünk, úgy illik, hogy fejet hajtsunk a forradalom neves és névtelen hősei előtt. Azok előtt, akik elindították hazánkat a nyugatos polgárosodás útján. Azok előtt, akik készek voltak életüket áldozni a magyar függetlenségért, akiknek bátorságát és szabadságszeretetét Európa-szerte és itt, Törökországban is tisztelet övezi.
1848-as polgári forradalmunk eszméiből magyarok nemzedékei merítettek hitet és erőt, hogy ha kell, fegyverrel, ha kell, passzív ellenállással, ha lehet, bölcs és alkotmányos kiegyezéssel juttassák érvényre akaratukat országunk jövője érdekében. Több mint másfél évszázad távolából ezért idézzük fel évről évre a világtörténelem talán legszebb, sem vérrel nem áztatott, sem árulásoktól be nem szennyezett forradalmának történetét. Mindazokat az értékeket, amelyek ma is megkerülhetetlen igazodási pontot jelentenek számunkra.
Ez a nap először hozta el a polgári felemelkedés esélyét nemzetünk életébe. Mi, magyarok ezen a napon teremtettük meg először annak a lehetőségét, hogy – kilépve a feudális világ szorításából – demokratikus, jogállami kereteket biztosítsunk országunk gazdagodásához. Felelős kormánnyal, népképviseleti országgyűléssel, jogegyenlőséggel, ipar- és sajtószabadsággal. Mindez együtt biztosította, hogy olyan modern nemzetté válhassunk, amelyben sokféle érdek van ugyan jelen, mégis képes egy irányba haladni. Március 15. fénye semmit sem veszített erejéből az elmúlt 167 évben.
Joggal írhatta Petőfi 1848. március 15-én naplójába: „Eredményei olyanok, melyek e napot örökre emlékezetessé teszik a magyar történetben.” Valóban így lett. Örökké emlékezetes lett a számunkra, mint ahogy a Nemzeti dal sorai is örökké elkísérnek minket. Petőfi így folytatta naplójában: „Nehezebb a gyermekeknek az első lépést megtennie, mint mérföldeket gyalogolni a meglett embernek.”
Mi, magyarok büszkék lehetünk arra, hogy sikerrel tettük meg az első lépést azon az úton, amelynek sok tekintetben mai szabadságunkat és függetlenségünket köszönhetjük. Mert Ausztria és Oroszország együtt hiába bizonyultak erősebbnek nálunk, a bécsi udvar és az orosz cár hiába szövetkezett szabadságharcunk vérbefojtására. Minket, magyarokat olyan fából faragtak, hogy bár a sokszoros túlerő olykor magadásra kényszerített bennünket, de közös eszméink és közös hitünk feladására soha, senki sem vehette rá nemzetünket.
- március 15. óta mi, magyarok soha többé nem engedtünk a negyvennyolcból. Mindvégig kitartottunk a magyar szabadság, a függetlenség és polgárosodás évszázadokon átívelő, nem egyszer vérrel is megpecsételt nemzeti programja és eszméi mellett, bárki is próbált minket eltéríteni vagy visszariasztani ettől. A márciusi ifjak és Batthyány, Kossuth, Széchenyi példája, Bem apó és a mártírrá lett magyar tábornokok hősiessége 56 ifjúságának is reményt nyújtott. Mint ahogy 25 évvel ezelőtti szabadságküzdelmeinkben is fontos szerepet játszott mindaz, ami a Petőfi téren, a Bem szobornál vagy épp a Szabadság téren történt.
Tisztelt Honfitársaim!
Több mint másfél évszázad távolából is büszkeséget jelent számunkra, hogy nemzetünk 48-as forradalma Európa számos népének mutatott példát. A szabadságharc bukása nem ellenségeink erejét, hanem a velünk rokonszenvezők, a nekünk segítő kezet nyújtó barátaink számát gyarapította. Ennek köszönhető, hogy voltak országok, amelyek szívesen adtak menedéket a korábban ismeretlen méretű és brutalitású politikai megtorlások elől emigrálni kényszerülőknek.
A mai napon ezért kedves kötelességemnek teszek eleget, amikor Magyarország államfőjeként nemzetünk köszönetét fejezem ki azért, hogy 1849-ben Törökország nyitott szívvel várta az ideérkezőket.
A magyar emigráció itteni történetének számos megható és megindító fejezetét őrzi az emlékezet. Köztük azt a szomorú, emelkedettsége miatt mégis nemzeti legendáriumunk legszebb lapjaira méltó napot, amikor 1850. december 10-én, az akkori Törökország egy távoli pontján katonai tiszteletadásra és gyászszertartásra gyülekeztek. Azon a napon egy bátorságáról híres hadvezért helyeztek örök nyugalomra Aleppóban. A végtisztesség megadására összegyűlt gyászolók között feltűnően sok volt a magyar. Nem véletlenül. Hiszen a dicső Murat pasa, aki a sírfelirat szerint „menedéket talált a török udvarnál”, a magyar honvédség legendás tábornoka volt. Ő volt az az ember, aki hazájában, Lengyelországban a Józef Zachariasz Bem nevet kapta a keresztségben.Ő volt Bem József, szabadságharcunk magyar szívvel harcoló legendás lengyel tábornoka, akinek seregébe Petőfi is elszegődött, és aki Bem apóként vált ismertté és tiszteltté a magyar nép körében.
