Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim!
Tisztelettel üdvözlöm Önöket idei első találkozásunk alkalmából.
Még csak néhány napja, hogy az előző évtől búcsút vettünk egy kinek mámort, kinek derűt, kinek csöndes számvetést hozó éjszakán. Mit is kínál egy új esztendő indulása, a friss januári dátum a naptárban?
Edith Pierce, a múlt század jeles bölcselője erre a kérdésre a következő választ adta: „Kinyitjuk a könyvet; a lapjai üresek. Mi magunk írjuk be a szöveget. A könyv címe ’Lehetőség’, az első fejezetéé pedig az, hogy ’Újév’.
Itt állunk hát az új lehetőségek kapujában: egy évnyi tapasztalattal okosabban, egy évnyi tudással gazdagabban, és egy évnyi realizmussal józanabbul, mint tavaly ilyenkor.
Mi tagadás, nem egyszerű év maradt mögöttünk. Tavaly ilyenkor ki gondolta volna, hogy Európában ismét dörögni kezdenek a fegyverek? Ki számíthatott arra, hogy egy lelőtt utasszállító gép ártatlan áldozatait kell majd gyászolnunk? Ki hitte volna, hogy a jelenkor európai szótárába visszakerülnek olyan szavak, mint az „agresszió” és az „annexió”?
2014 ráadásul nemcsak a politikában volt a megpróbáltatások éve. Hiába volt minden fogadkozás, az emberiség tavaly is folytatta a Föld ellen oly nagy gőggel megkezdett hadjáratát. Azt a háborút, amelyben – ha így folytatjuk – végül nem lesz, aki győztest hirdessen. 2014-ben tovább égtek az erdők, még több gyárkéményből dőlt a sűrű füst, még több méreg került a vizeinkbe. Ugyanakkor folytatódott a felelősség eltagadása, született néhány összekacsintós különalku, vékony hitű ál-ígéret, miközben rendületlenül fűtöttük tovább ezt a törékeny kék bolygót. Mintha évről évre újra be akarnánk bizonyítani, hogy erősebbek vagyunk, mint amilyen bölcsek.
Politikai és környezeti agresszió. Nem lenne okosabb megfogadnunk azt a régi népi bölcsességet, hogy többet ésszel, mint erővel? Többet ésszel, mint erővel – örülnék, ha ez a bölcsesség lenne a 2015-ös év mottója.
Az előttünk álló években Európának – s a többi földrésznek – békére, Földünknek pedig az eddiginél lényegesen kevesebb szennyezésre lenne szüksége.
Tizenegy hónapunk maradt arra, hogy megállapodásra jussunk Párizsban. Nyugodtan mondhatom, a huszonnegyedik órában vagyunk – a megállapodás előkészítése és a felhalmozott környezeti problémák megoldása szempontjából egyaránt.
Igen tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A huszonnegyedik órában vagyunk, hogy a tudósok által évtizedek óta jelzett problémákra megoldást találjunk,
hogy szövetségre lépjünk,
hogy egyezségre jussunk,
hogy közösen cselekedjünk.
Gyermekeinkért, unokáinkért.
Tisztelt Nagykövet Hölgyek és Urak!
Az új esztendő első hónapjában immár harmadik alkalommal próbáljuk bemutatni Önöknek örökségünk egy-egy szeletét, kultúránk egy-egy metszetét.
Ma este különleges produkciónak lesznek a tanúi: Somnakaj, egy szépre szomjazó, emelkedni vágyó cigánylány történetének, zenében, táncban, dalban elbeszélve. A színpadi játék a cigányság, a roma közösség nagy dilemmájába enged betekintést.
Annak eldöntésébe, mi a fontosabb: őrizni az identitást, avagy inkább igazodni a változó világhoz. Mit nyer, és miről marad le, aki a hagyományok keretei között folytatja életét? Mit veszít, és mivel lesz gazdagabb, aki az új utat választja?
És ez a kérdés nemcsak a kisebbségeket érinti: akár akartuk, akár nem, mostanra mind a globális falu lakóivá váltunk. Senkitől nem szeretnénk lemaradni, és arra vágyunk, hogy mindenki megértsen minket – de ennek érdekében mennyit adhatunk fel abból, amit őseink hagytak ránk?
Erre nincs általános érvényű válasz, vagy talán csak annyi, amennyit jó félezer éve kínált a tudós Paracelsus: „Ne légy más, ha önmagad lehetsz!”
Kérem, nézzék meg, hallgassák meg, mit felel a kérdésre Somnakaj története! Érdekes előadást, szép estét kívánok Önöknek.
Köszönöm, hogy meghallgattak.